www.argentínkedvencek.gportal.hu

 

 

A Bölcsek Köve

Voldemort visszatérése előtt körülbelül 3 évvel Albániában rejtőzött, s nagyon gynge volt. Találkozott egy nagyon hiszékeny és naiv fiatal férfival (Mógus professzor), akitől megtudta, hogy létezik egy bizonyos Bölcsek Köve, ami gazdaggá teszi, s a benne lelhető életelixírrel örök élettel ajándékozza meg birtokosát; s arról is tudomást szerzett, hogy ez az ember az elkövetkezendő tanévben Roxfort Boszorkány- és Varázslőképző Szakiskolában fog Sötét Varázslatok Kivédését oktatni. Ez pont kapóra jött neki, s beleköltözött Mógusba, így tudta őt irányítani. Betört a Gringotts Varázslóbank 713-as széfébe, ahol a Követ őrizték, ám a éppen aznap ürítették ki. Majd hamar tudtára jutott, hogy a Roxfortban őrzik a Követ. Hónapok múlva elszánta magát a cselekvésre, s sikerült átverekednie magát az akadályokon, melyek a Bölcsek Kövét őrizték. Úgy tűnt, immár semmi sem álhatja útját célja elérésében, ám egy váratlan fordulat miatt szertefoszlott a reménye: Harry Potternek, aki ekkor elsőévesként tanult az iskolában, sikerült megakadályoznia őt...

 
NAVIGÁCIÓ

Main
Sötét Oldal
Home
Extra
Vissza
Egyéb

 
LOG IN/OUT
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168